2012. 03. 21.

Csak bérmálkozóknak! 3. rész

Kedves Lányok és Fiúk!
Szeretettel köszöntelek titeket, mert bejutottatok a „Hitbeli maradj talpon” verseny 3. szakaszába. Mielőtt belevágnánk a kérdésekbe, azelőtt gondoljunk vissza a hitről mondottakra.
A hitnek három alaptétele van és ehhez kapcsolódnak a többi hitigazságok: Isten, Jézus Krisztus, Egyház. Hozzátehetjük  negyediknek az örökkévalóságot is, mivel a hit nemcsak ehhez az élethez ad segítséget, hanem az örökkévalóságra is el akarja vezetni a hívő embert. A fontosabb hitigazságokat a hitvallások sorolják fel. Az un. rövid Hiszekegynek, az apostoli hitvallásnak tizenkét ágazat van.
Hitünk második alaptétele Jézus Krisztusban az Isten Fiában és az emberiség Megváltójában való hit. Főpapi imájában mondta: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és a kit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn17,3). Kicsoda ez a Jézus Krisztus, akinek a keresztségben hűséget fogadtunk, amit most a bérmálásban megújítunk, s akivel a bérmálás által még szorosabb kapcsolatba lépünk. Először Krisztus bensőséges ismerete által tudunk Krisztussal közösségre jutni. Ő az, aki a harmadik isteni személyről, a Szentlélekről beszélt és elküldte Egyházának. A Szentlélek működése rejtett az Egyházban, olyan mint a levegő, nem látjuk, de nélküle nem tudunk létezni. 
Az Egyházhoz tartozunk, közösségünk van, ahol az életünk kibontakozik. Ragaszkodnunk hozzá, ugyanakkor az Egyház helyzetéért és sorsáért felelősek vagyunk.
A téma előrebocsátása után nézzük a kérdéseket:
1. Kinek tartják az emberek Krisztust?
2. Kicsoda számodra Krisztus (mert akinek tartod, úgy viszonyulsz hozzá)?
3. Jézusnak milyen emberi vonásait próbálod  követni?
4. Milyen módon ápolod a barátságot Krisztussal?
5. Miért fontos a Jézussal való közösség?
6. Jézusnak lehet-e barátja akárki?
7. Mit jelent hitoktatást végezni és mi a hitoktatás célja?
8. Miért kéred a bérmálás szentségét, vagy miért van szükséged a Szentlélekre?
9. Mi a Szentlélek hét ajándéka?
10. Hol ismerhetjük fel a Szentlélek működését? Hol jelentkezik a Szentlélek?
11. Milyen bérmanevet választottál? A választott szent miben példaképed?
12. Melyek a Szentlélek elleni bűnök?
13. Mikor ünnepeljük az Egyház születését? Mi az Egyház és mi a négy jellemzője?
14.  Kikből áll az Egyház?
15.  Mihez hasonlít az Egyház?
16. Hogyan viszonyulnak a nem katolikusok az Egyházhoz?
17. Üdvözülhetnek-e azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz?
18. Hány megjelenési formája van az Egyháznak?
19. Milyen az Egyház?
20. Mi a megkeresztelt ember életcélja? 
21. Mit nevezünk karizmának?
22. Hol kell a keresztény embernek tanúságot tennie hitéről?
23. Mivel kell a keresztény embernek tanúságot tennie?
24. Kik a felelősek az Egyház sorsáért?


1.  Kinek tartják az emberek Krisztust? Jézus is feltette apostolainak ezt a kérdést. Különböző válaszokat adtak. Jézus tovább kérdezte őket: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Szent Péter mindnyájuk nevében felel: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus történetiségéről az evangélistákon kívül a profán írók is beszélnek, pl. Josephus Flavius zsidó történetíró, Tacitus, Suetonius, ifj. Plinius bithinia helytartója. (Szsz 93-95.o).

2. Kicsoda számodra Krisztus (mert akinek tartod, úgy viszonyulsz hozzá)?
Isten Fia megváltóm. Valóságos Isten és valóságos ember, akiben hiszek és akit szeretek. Jó barát, aki szeret és soha el nem hagy. Gondomat viseli, múltam, jelenem, jövőm. Krisztus nemcsak Isten, hanem valóságos ember is. (Szsz 96)

3.   Jézusnak milyen emberi vonásait próbálod  követni?
Úgy szeretni másokat, ahogy Ő szeretett minket. Segítőkész, áldozatvállaló és irgalmas. Mindennap velem van. Segít, hogy az emberekben meglássam a jót. Az igazság mellett szeretnék kiállni és kitartani, mint Ő.

4.   Milyen módon ápolod a barátságot Krisztussal?
Naponta imádkozom, vele beszélgetek útközben is. Gyakori fohászom: Jézusom, bízom, Benned! Szentírást is olvasok, a közösségben szentmisén veszek részt. A Jézussal való közösség megélése, hogy szentségekhez járulok. Egyszerűen végzem a kötelességemet, teszem a jót és áldozatot vállalok. (Szsz 98-99)

5.   Miért fontos a Jézussal való közösség?
Így élhetek Istennek tetszően. Általa juthatok el az örök boldogságra, Vele nem veszek el. Ő az egyedüli Megváltó.

6.   Jézusnak lehet-e barátja akárki?
Jézusnak nem lehet barátja akárki, csak aki őt követi. Aki barátja akar lenni, attól jellemes magatartást, követést, kitartást vár. Ha valaki férfias jellem, akkor Krisztus igazán az. (Szsz 99)

7.   Mit jelent hitoktatást végezni és mi a hitoktatás célja?
A hitoktatás mélyén egy személyt találunk: a Názáreti Jézus Krisztust, az Atya Egyszülöttét, aki szenvedett és meghalt értünk, aki miután feltámadott, mindig velünk él.  
Hitoktatást végezni azt jelenti, hogy föltárni Krisztus személyében Isten egyetemes örök tervét, arra törekedni, hogy megértsük Krisztus szavainak, tetteinek értelmét és a jeleket, melyeket végbevitt.
A hitoktatás célja, hogy az ember Jézus Krisztussal való közösségre eljusson; ugyanis egyedül Ő vezethet el valakit az Atya szeretetére a Szentlélekben, és  a Szentháromság életében való részesedésre. (Szsz 100)

8.   Miért kéred a bérmálás szentségét, vagy miért van szükséged a Szentlélekre?
Azért mert a Szentlélek fogja kiteljesíteni és megértetni Jézus tanítását. Így leszek felnőtt és tanúságtevő keresztény. (Szsz 103)

9.   Mi a Szentlélek hét ajándéka?
A Szentírás a Szentlélek működését emeli ki. Az Úr lelke vezeti az ószövetségi nép vezetőit, Ő tölti el Mózest, indítja szólásra a prófétákat. Az újszövetségben a Szentlélek vezeti Jézus Krisztust. Az Ő hatására az apostolok egészen átalakulnak.
A Szentlélek hét ajándéka: Bölcsesség, Értelem, Tanács, Erősség, Tudomány, Jámborság, az Úr félelme (röviden BÉTETJÚ). (Szsz 104, 108-109)

10. Hol ismerhetjük fel a Szentlélek működését? Hol jelentkezik a Szentlélek?
      A Szentlélek működését  felismerhetjük az Egyházban, a nagyvilágban, az egyes ember lelkében. (Szsz 106) Megtaláljuk a Szentlelket az imádságban, a Szentírásban, a mindennapok eseményében, rendkívüli módón és rendkívüli élményekben jelentkezik. (Szsz 106)

11. Milyen bérmanevet választottál? A választott szent miben példaképed?
     Szent ______________.

12. Melyek a Szentlélek elleni bűnök?

Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek:

1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni. (Szsz 112)

13. Mikor ünnepeljük az Egyház születését? Mi az Egyház és mi a négy jellemzője?
Isten az embert társas lénynek teremtette, ami azt jelenti, hogy az ember csak más emberek közt találja meg magát, csak mások segítségével tud boldogulni. Robinsonok csak a mesékben vannak. Nemcsak a földi boldogulásban szorulunk másokra, de az Istenhez, az üdvösséghez is csak mások segítségével juthatunk el. Ezért rendelte Isten számunkra az Egyházat. Az Egyház születését Pünkösdkor ünnepeljük.
Az Egyház Isten újszövetségi népe, Krisztus teste, amelynek látható feje a római pápa. Ez az utóbbi vonás különbözteti meg az Egyházat más keresztény vallási közösségektől. Jézus Krisztus egy Egyházat alapított, amelyben folytatja a saját küldetését: az emberek Istenhez vezetését és  a vele való egyesítését. A Szentlélek által élteti és a pokol hatalma nem vesz erőt rajta.  
Az Egyház négy jellemzője: egy, szent, katolikus, apostoli és van még egy, hogy anya. (Szsz 115-117)

14.  Kikből áll az Egyház?
      Az Egyház a Szentháromság egy Isten nevében megkeresztelt emberekből áll. Az Egyháznak isteni és emberi oldala van. Az Egyház olyan Isten és emberek előtt, amilyenek mi vagyunk.

15.  Mihez hasonlít az Egyház?
Az Egyház az élő testhez, szervezethez hasonlít, melyben minden tagnak meg van a saját feladata (1 Kor 12, 14-20).

16.  Hogyan viszonyulnak a nem katolikusok az Egyházhoz?
A keresztények nagy többsége elfogadja, hogy Krisztus egy Egyházat alapított, és mindenkinek ehhez kell tartoznia, aki követni akarja Őt. A vita azon folyik, melyik ez az Egyház? Melyik őrizte meg hamisítatlanul Krisztus tanítását? Ezt a visszás állapotot, a megosztottságot a KEK 817-819. pontjában az Egyház sebeinek mondja. Mi rendületlenül valljuk, hogy ez a katolikus Egyház: benne van meg teljességében Krisztus tanítása és az általa rendelt kegyelmi eszközök, a szentségek. Az eredeti egyetlen Egyházból kivált közösségek többet vagy kevesebbet őriztek meg ebből a krisztusi örökségből.
Hogy viszonyulnak ők az Egyházhoz?
A másvallású keresztények is ehhez az Egyházhoz tartoznak, csak, mint sok megkeresztelt katolikusnál is, még nem teljes a kapcsolat, az egyházhoz tartozás. Nincs meg a teljes tanításbeli és szentségi közösség. Ez az Egyházhoz tartozás az alapja az ökumenikus mozgalomnak, amely a teljes odatartozást, ill. egybetartozást akarja megvalósítani. (Szsz 119)

17.  Üdvözülhetnek-e azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz?
Jézus mondja: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6) Szent Ciprián óta tanítjuk, hogy az Egyházon kívül nincsen üdvösség: az Egyház egyedül üdvözítő. Ez a tanítás csak azt jelenti, hogy tudatosan és szándékosan senki sem maradhat, és nem üdvözülhet az Egyházon kívül. Az Üdvözítő is azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4).
A II. Vatikáni Zsinat szerint: „Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül - iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.” (LG 16)

18.  Hány megjelenési formája van az Egyháznak?
Az Egyháznak három megjelenési formája van a hívő ember számára. A plébánia, amelyben megkeresztelték, vagy amelyhez tartozik, az egyházmegye, és a világegyház. A világegyháznak 1.300.000.000 katolikus tagja van, melynek feje Őszentsége, XVI. Benedek pápa. A gyulafehérvári főegyházmegye ordináriusa Excellenciás Dr. Jakubinyi György-Miklós érsek, segédpüspöke Főtisztelendő és Nagyméltóságú Tamás József püspök. Plébánosom, Főtisztelendő........................... plébános. (Szsz 120-121)

19.  Milyen az Egyház?
Az Egyház olyan, mint egy élő szervezet, amelyben Krisztus a fő, a Szentlélek az éltető Lélek, a megszentelt emberek a tagok. (Szsz 125)

20.  Mi a megkeresztelt ember életcélja? 
Krisztus által eljutni az Istenhez, és örök szeretetben egyesülni Vele (Szsz 125)

21. Mit nevezünk karizmának?
      Az Egyház minden tagjának külön személyes feladata van, mindenki szükséges. Karizma a Szentlélektől kapott isteni adomány (tehetség, erő, készség), amelyet feladataink elvégzésére kaptunk az Egyházban. Vannak rendkívüli karizmák és hivatások, amelyek kiemelik az embert a világból, és teljesen Istennek szentelik, mint a papi és még inkább a szerzetesi hivatás. Vannak egyszerű karizmák, mint a segítőkészség, adakozás, figyelmeztetés, békítés, vezetőképesség stb. Ezeket mindenki azért kapja, hogy használjon vele. (Szsz 125) "Némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét" (Ef 4,11-12).

22.  Hol kell a keresztény embernek tanúságot tennie hitéről?
A bérmálás Krisztus tanúivá avat minket, hogy egész életünkkel és magatartásunkkal tanúságot tegyünk az evangélium igazságáról és átalakító erejéről: a családban, a munkahelyen és az egyházközségben. (Szsz 127)

v
23. Mivel kell a keresztény embernek tanúságot tennie?
- A hiteles és öntudatos keresztény élettel, mert az hívja fel a kívülállók figyelmét.
- Hitvallással, mert az igazi keresztény nem szégyelli mások előtt megvallani a hitét: nem fél templomba menni és vallásos kötelességeit teljesíteni. Számot is tud adni másoknak hitéről. Ha vita folyik a vallásról, gyermekáldásról és nevelésről, embereknek a megítéléséről, az élet értelméről, egymás elviseléséről, mindig szeretettel és határozottsággal meg tudja indokolni és védeni a keresztény álláspontot.
- A szeretet gyakorlásával, főként a nehéz természetű emberek elviselésével, az elkeseredettek és szenvedőkhöz való közeledésével, iskola- és munkatársai segítésével.
- Szenvedésben való helytállásával. Nem veszíti el hitét és bizalmát, nem fordul el Istentől.
- Imádságával, mert a katolikus ember nemcsak magáért, de minden embertársáért imádkozik, mindenki gondját, baját szívén hordja és Isten elé viszi. (Szsz 127-128)

24.  Kik a felelősek az Egyház sorsáért?
      Az Egyház sorsáért minden tag felelős, elöljárók és hívek egyaránt. (Szsz 127)

Gratulálok! A 24 kérdésre nagyszerűen válaszoltál, talpon maradtál.
Jöhet a 4. forduló.
Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel: ©Darvas-Kozma József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése